Másképp fésülködők
2022. április 27. írta: Poptanító

Másképp fésülködők

Folytatódott a beatkorszak szabadegyetem Vass Norbert előadásával

A Hangőr Egyesület szervezésében útjára indult Volt egyszer egy beatkorszak című előadássorozat második eseményén a punk magyarországi megjelenéséről, a szcéna megfigyeléséről és megregulázásáról tartott előadást Vass Norbert a Kossuth Klubban.

220427-norbi.jpgAz előadássorozatot azzal a céllal hívta életre a Hangőr Egyesület és a Beatkorszak.blog, hogy betekintést engedjen a rendszerváltás előtti könnyűzenei élet egy-egy izgalmas szegmensébe. Vass Norbert előadása nemcsak a punk jelenséget mutatta be, de jól körülhatárolható történelmi keretbe is helyezte azt. Az 1961-ben megnyitott Budai Ifjúsági Parktól indult az előadás, megismerhettük annak dresscode-ját, de szó esett arról is, hogy a korszakban milyen módjai voltak a nyilvánossághoz való jutásnak. Ezek segítségével láthattuk, hogy milyen nehéz volt megjelenési lehetőséget kapnia egy olyan zenekarnak, amely sem öltözékével, sem dalszövegeivel, sem pedig színpadi viselkedésével nem tartozott a korszak tűrt vagy épp támogatott előadói közé.

Ahogyan az előadáson elhangzott, a punk zenekarok kizárólag koncerteken tudtak a közönségükhöz eljutni, az akkoriban kiterjedt országos klubhálózat nem-hivatalos támogatásával. Bizonyos művelődési házak programszervezői ugyanis vállalták a kockázatát annak, hogy alkalmanként lehetőséget adtak ezeknek a zenekaroknak a színpadra lépésre. Vass Norbert előadásában szó esett arról is, hogy a 70-es években a nyugati sajtóból hogyan szivárogtak át a hazai ifjúsági magazinokba a punkról szóló információk, ezeket milyen módon mutatták be a magyar fiataloknak, és azt is megtudhattuk, melyik zenekarra utalt a Szex pisztoly vagy a Fojtogatók elnevezés, vagy épp azt, hogy ki is volt a korabeli sajtóban Rohadt Jancsiként hivatkozott előadó.

Hogyan reagált a hazai punk zenekarokra a Kádár-kori politikai rendszer? Hogyan is zajlottak a punk-perek a ’80-as években és mi jelentette a punk korszak elcsendesülését Magyarországon? Mindezekre kérdésekre választ kaphattunk Vass Norbert előadásából, amely hamarosan teljes terjedelmében elérhető lesz a Hangőr Egyesület YouTube csatornáján.

Az ingyenes előadássorozatot minden alkalommal egy könyvvásár is kíséri, ahol többek között a Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram könyvei is megvásárolhatók.

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr6617817653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása