Legyen a könnyűzene Debrecenben is mindenkié
2018. április 04. írta: Balga Nóra

Legyen a könnyűzene Debrecenben is mindenkié

img_20180321_095029.jpg

„Debrecenben a könnyűzene oktatásáról” címmel tartott egynapos konferenciát március 21-én az NKA Hangfoglaló Programja, ahol a könnyűzene oktatás jövőjéről, továbbá a közép- és felsőoktatásban megvalósítható lehetőségekről esett szó a Szent György Közhasznú Nonprofit Kft. és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara közreműködésével.

A konferenciát a Hangfoglaló Program nagysikerű sorozata, a Hangszert a kézbe rendezvény előzte meg, amelyen ismét szép számmal vettek részt az érdeklődők, a legifjabb korosztálytól kezdve, egészen a felnőttekig. Az interaktív kiállításon Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének (HANOSZ) főtitkára, valamint Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója vezette körbe a program résztvevőit. Ezt követően Dr. Lakatos Péter, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánja mutatta be számunkra az újonnan megalakuló Debreceni Egyetem Könnyűzenei Képzési Központ helyiségeit, ahol megvizsgálhattuk a hangszigetelt próbatermeket és kipróbálhattuk a jövő diákjai számára felállított, kiváló minőségű hangszereket. A könnyűzenei képzés akkreditációja jelenleg még folyamatban van, azonban szabadkredites tárgyként már most, a 2017/18-as tanév tavaszi félévében is fel lehetett venni könnyűzenei órákat a Füredi úti komplexumban. A Képzési Központban jelenleg a Kőbányai Zenei Stúdió tanárai oktatnak, akik 2016 óta iskolarendszerű képzés keretén belül jól képzett muzsikusok, énekesek felkészítését végzik sokirányú zenei feladatokra, könnyűzenei hangversenyeken, pódiumokon, zenekarokban való fellépésre, együttműködésre, a magas színvonalú szórakoztatásra, szórakoztató műsorok összeállítására, előadására.

img_20180321_095021.jpg

A konferencia előadássorozatát Dr. Lakatos Péter előadása nyitotta meg, aki a könnyűzene oktatás fejlesztésének lehetőségeiről beszélt, amelyek a terveik szerint a Debreceni Egyetemen meg fognak valósulni a következő néhány évben. A hat féléves BA képzés során a zenei törzstárgyakon kívül szerzői jogi ismereteket, szakmai angolt és zenei menedzsmentet is oktatnának, ezzel is minél megalapozottabbá és széleskörűvé tenni a könnyűzenei képzést. A dékán előadásához kapcsolódóan Dr. Duffek Mihály, korábbi dékán, a képzés akkreditációjának menetéről és várható eredményeiről beszélt.

A későbbiekben Póka Egon, a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatója következett, akit a Debreceni Egyetemen folyó könnyűzenei oktatás vezetőjének neveztek ki. Póka Egon „Hangszeres oktatás a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Képzési Központjában” című előadása az egyetemen eltervezett képzés gyakorlati oldalát vázolta fel a hallgatóság számára, és kiemelte, hogy a képzéssel többek között szeretnék lebontani a komolyzenészek és a könnyűzenészek közé mesterségesen felállított falakat.

A délutáni szekció első két előadását Fürst Bence, a HOTS iroda munkatársa és Balga Nóra, az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Oktatást Támogató Alprogramjának koordinátora tartották, akiket Andrási Remo, a Music Hungary Szövetség Oktatási Szakosztályának megbízottja követte.

img_20180321_152721uj.jpg

Az előadás alatt Fürst Bence részletes bevezetést tartott a Kreatív Európa keretében tervezett „Music Moves Europe” projektjeiről, Balga Nóra pedig a Hangfoglaló Program újonnan indult projektjét, a Könnyűzenei Témahét tervezetét mutatta be. Az első témahét tervezett időpontja október 1-5., azonban már május 30-tól lehet regisztrálni az eseményre, amely időponttól kezdve reményeink szerint beindul a folyamatos kommunikáció a témahét szervezőbrigádja és a résztvevő tanárok, diákok, intézmények, egyesületek között.

Végül pedig Andrási Remo a Music Hungary Szövetség Oktatási Szakosztályát mutatta be, amelynek működése a jövőben szorosan összefügg majd a fent említett projektekkel. A minikonferenciát Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Program Kollégium vezetője és Dr. Lakatos Péter zárta.

A hazai könnyűzenei oktatásról szóló közös gondolkodás következő állomása pedig április végén Pécsett lesz. Az előadások PPT-jét és részletes leírását április során minden érdeklődő számára elérhetővé tesszük a blog felületén.

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr3113809616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása